LIFEBANG

Miért vallásos az ember? Miért hiszi azt, hogy nincs egyedül a világegyetemben, és fölötte létezik egy magasabb rendű erő, ami képes befolyásolni minden lépését? Egy akarat teremtett minket, vagy netalán létünk csak egy kozmikus játszma színpadán folytatott szophoklészi dráma eredménye? Mi alapján tudjuk kritizálni a teremtés történetét, és mi bizonyíthatja, hogy vallásosságunk egy evolúció által generált jelenség. Belénk van ivódva, hogy hiszünk. Azért, mert ez hasznos volt a túlélésben, vagy azért, mert az istenek ilyennek teremtettek? 2. rész

2. A vallási jelenség

A vallási fejlődés során láthattuk, hogy milyen folyamatként adaptálta ezt a barkácsolt konstrukciót az elme az adott helyzetekhez, problémákhoz. Azonban ez a vallási jelenségek eredetére még nem ad magyarázatot, ehhez vissza kell lépni teljesen a vallási jelenségek kialakulásának korába, a fejlődés első szakaszába, azaz az egyéni- és szociális vallások időszakába.

a) A belénk programozott vallás

Azon elméletek, amelyek a vallást egyöntetűen adaptív konstrukciónak fogják föl, szinte kivétel nélkül azt állítják, hogy a vallási képzetek belénk programozott, születésünktől fogva bennünk élő modulok. Akik ezt a jelenséget ily módon fogják föl egyetértenek abban, hogy az emberiség hajnalán, annak legkorábbi szakaszaiban kell kezdeni a kutatást, és arra a két kérdésre keresik a választ,hogy (1)mi indokolja az olyan kognitív jelenségeket, amelyek a vallásos emberben megjelennek, és (2) ez a tudásunk adaptívvá válik-e az emberiség későbbi fejlődése számára.

Émile Durkheim, a francia szociológia megalapítója is az evolúció talaján állt, és elmélete szerint az ember kettős arculattal bír. Van „egy egyéni létezése, amelynek alapja a szervezetében található, s amelynek cselekvési kötve ennél fogva igen korlátozott, és egy társadalmi létezés, amely intellektuális és erkölcsi téren a legmagasabb rendű valóságot képviseli bennünk, amit csak megismerhetünk megfigyelés révén, ami is a társadalom”.[1] Durkheim a vallást morális, kultikus vetületűnek tekinti, ezáltal előfeltételezi az erkölcsöt, és a társadalmat és a vallást csakis ezek függvényében tekinti adekvátnak. Szerinte nincs egyéni vallás, a vallás a társadalmi létezés kategóriájába esik. A vallás csak Egyházban létezhet, ahol az emberek erkölcsi közösségben egyesülnek. Az egyéni praktikákat ő a mágia szóval illeti, amelyet élesen elválaszt a vallástól, de a természetfelettibe vetett hit szerinti gondolkodás csíráit ebben látja, éppen ezért kutatásait az ausztrál őslakók totemizmusának szentelte.[2]

Mivel időgéppel senki sem rendelkezik, ezért nem vagyunk képesek kísérleti keretek között megfigyelni őseink viselkedését több tízezer évre visszamenőleg. A tudomány képviselői két megoldást javasoltak: vizsgálódásaink alanyává a primitív kultúrákat és a még fejletlen, gyermeki agyat vegyük.

Jesse Bering pszichológus 2006-ban a következő kísérletet végezte: a túlvilág létezésének képzetét vizsgálta a 4-12 éves gyermekeken. A kicsik számára olyan filmet vetített, ahol bábokkal játszották el, hogy egy aligátor megeszik egy egeret. Miután többször is levetítette a jelenetet a gyerekek előtt, kérdéseket tett föl az egérről. „Most, hogy az egér meghalt, hiányzik neki az anyukája?” „Éhes most az egér?” „Emlékszik vajon a fű ízére, amit a halála előtt megevett?” Bering meglepetésére minél fiatalabbak voltak a gyerekek, annál inkább voltak hajlamosak kognitív jelenségeket tulajdonítani a halott egér számára. Ez azért volt meglepetés, mert éppen az idősebb korosztály számára voltak ismertek olyan fogalmak, mint például a túlvilág vagy lélek. Bering a kísérletből azt szűrte le,hogy a társadalmi befolyásoktól jelentősen mentesebb agy számára nyilvánvaló a halál utáni élet képzete.[3]

Ez és ehhez hasonló kísérletek azt bizonyították, hogy az emberi agy születéskori alapállapotában tartalmazza az alapvető modulokat, amelyek bizonyos vallási konstrukciók eredendő mechanizmusait tartalmazzák.

b) Tényleges adaptivitás?

Stephen Pinker 2004-ben a Harvard Egyetemen tartott előadásában kétségbe vonta a vallás adaptivitását. Szerinte egyértelmű, hogy a vallásos hit nyújtójának, azaz a papoknak, beavatottaknak származnak előnyei a vallásból, de a vallásban részesülőknek már kevésbé indokolt elfogadniuk a kinyilatkoztatásokat.

A vallás evolúciós hasznai közül ő kiemelt néhányat. (1) A vallás megnyugvást nyújt: a túlvilágba vetett hit, az emberi méltóság adaptív jelenségek, mert ezáltal az emberek jobban érzik magukat a bőrükben. Azonban Pinker szerint ez nem megfelelő indok. Az elmének, álláspontja szerint, semmilyen indoka nincsen, hogy elfogadjon egy olyan tézist, aminek minden tapasztalat ellentmond. Attól, mert azt mondogatom magamnak, hogy meleg van, attól még kint ülök a mínusz tíz fokban.

(2) A vallás adaptív, mert közösségbe rendezi az embereket. Pinker szerint ez valóban jó dolog, csak semmi indok nincs arra, hogy miért épp a vallást választja erre az elménk. A közösségi létből nem következnek szellemek, angyalok, démonok, koboldok és manók. Miért nincs egyszerűen belénk táplálva a barátság, a szeretet, a lojalitás és az összetartás eszméje oly módon, ahogyan a vallás, és ezek által sarkallva az ember a közösségi létre?

(3) A vallás adaptív, mert elhinti az emberekben a magasabb rendű erkölcsi elveket. Ezt Pinker tagadja, hiszen az erkölcsi elveket csak közösségen belülre vallja a vallás. Példája szerint a Bibiliában, a Számok Könyve 31:1-ben Isten a méd férfiak és gyermekek lemészárlására, nőik elrablására, kopaszra borotválására, és erőszakkal negyedik vagy ötödik feleséggé tételére hívja fel a zsidókat. Rengeteg vallási parancs nem tartalmaz erkölcsi töltetet.

Pinker szerint máshol kell hát keresni a vallás gyökereit, mert a fent felsorolt adaptívnak vallott eszközök inkább csak következményei a vallásos hitnek.

c) Jung és a racionalizált véletlen

C.G. Jung teóriája Lévy-Bruhl vallási nézetei nyomán alakult ki. Jung a primitív embert vizsgálta, és főként afrikai törzsek viselkedéséből vont le konklúziókat a vallás mibenlétének kérdésében. Szerinte alapvetően az emberbe kódolt mechanizmus a vallás mint jelenség felfogása, de kortársaival ellentétben ő messzemenően logikus jelenségnek tartotta a vallást. Ez szemben állt azokkal a tézisekkel, amelyek a vallást babonás maradványnak, csökevénynek, és az emberi tudatlanság eredményének vagy éppen pusztán hatalmat biztosító eszköznek tulajdonították („A vallás a nép ópiuma.”).

Jung, vizsgálódásai során arra jött rá, hogy a primitív emberek nagyon is tisztában vannak az őket körülvevő világ eseményeivel, teljesen logikusan végiggondolják azokat, és racionális következtetéseket vonnak le ezen eseményekből.  Azért, mert ők nem ún. „természetes okokra” vezetik vissza a körülöttük zajló események teljességét, attól még semmivel sem tekinthetők elmaradottabbnak. A törzsi népek szellemi funkcióikban alapvetően nem különböznek a civilizált emberektől, csak előfeltevéseik mások.[4]

Az elmélet szerint a világ dolgainak elrendezettsége csak részben magyarázható természetes okokkal (amelyeknek van fizikai, biológiai, kémiai törvényszerűségekre visszavezethető indoka).  Egy esemény bekövetkezésének indoka csak 50%-ban vezethető vissza természetes okokra. A civilizált ember Jung szerint megalkotta a véletlen fogalmát, hogy ezt az 50%-os lyukat betömje. Ez nem azt jelenti, hogy a véletlen természetfölötti létező lenne, ami a természetes okokon felül állna, épp ellenkezőleg. Az ablakpárkány szélén van egy nem túl biztos talajon álló váza. Illeg-billeg, és az első szélfuvallatra leesik. Én éppen arra járok, és pont a fejemre zuhan. Mi ez? Véletlen. Minden fizikai oka megvan: a váza instabil volt, mert a párkány kissé lejtett, és a szélére volt rakva. A szél feltámadt, aminek megvannak természetes okai, az én járásom sebességének, és annak a ténynek, hogy épp arra jártam is megvannak a természetes okai, mégpedig, a saját kognitív döntésem. Ám, hogy éppen akkor jártam arra, amikor a váza lezuhant ez már véletlen.

Jung azt javasolja, hogy képzeljük magunkat a primitív ember helyébe, aki sokkal inkább ki van téve a természet viszontagságainak. Az afrikai törzsből három asszony elmegy a folyóhoz vizet meríteni. Egymás mellett guggolva belemártják a korsójukat a habokba, amikor is egy krokodil elragadja a középső szerencsétlent. Mit gondolhat ilyenkor egy kívülálló primitív ember? Először is jól tudja, hogy a krokodil csak nagyon-nagyon ritkán támad emberre, ezt megfigyelései bizonyítják. A három nő közül bármelyiket elragadhatta volna, de a hüllőnek épp a középsőt kellett felfalnia. Ezt mi véletlennek nevezzük, de a primitív ember viszont minden mögött okot lát. Míg mi el hisszük, hogy vannak olyan események, amelyekre nincsen befolyással önkényes akarat, addig a primitív ember számára ez elképzelhetetlen. Inkább van meggyőződve arról, hogy egy gonosz varázsló irányította a krokodilt a középső asszony felé, mert az valami rosszat cselekedett, megsértette a szellemeket…stb., mit hogy rajta kívül álló, személytelen események bármikor összejátszhatnak ellene. Így racionalizálja a primitív ember a világot. Ha nem így tenne lelki értelemben összeroppanna élete kihívásai láttán.[5] Inkább vonja le azt a konklúziót, hogy ,,ne bőszítsd fel a varázslót”, mint, hogy „ bármikor felfalhat engem is a krokodil, ha vízért megyek”, és ez logikus reakció: ha nem érezné, hogy befolyással van a világra, hogy a véletlen bármikor lecsaphat, akkor képtelen lenne a túlélésre, mert a félelem megbénítaná. Ez is egy evolúciós modul, ami inkább hiteti el vele az előbbi megoldást a krokodilt irányító varázslóval, így emberünk az adott rítusok között képes lesz életét egy rendezett mederben folytatni, ezáltal segítve a túlélését.

d) Animizmus

Az animizmus egy alapvetőbb lépcsőfoka Jung racionalizálás-elméletének. A kifejezést a már korábban említett Tylor találta ki, és arra keres vele választ, hogy miért is képes elhinni az ember a természetfeletti önkényes akarat létezését, ahogy azt Jung elméletében a primitív ember tette a krokodil kapcsán.

Az animizmus azt jelenti, hogy egy ember magát test és lélek dualizmusaként képzeli el. Úgy képzeli, hogy van a testén kívül egy más szubsztanciális tulajdonságokkal rendelkező létformája is, amit léleknek nevezünk. Ez a belátás a primitív embereknél nem kognitív levezetés végterméke, hanem Tyrol szerint tapasztalat. Az ember akkor ébred rá erre a valóságra, amikor érzékeli az álom és az ébrenlét közötti különbséget. Az álom élményéhez kapcsolódik, hogy az ember képessé válik elképzelni önmagát a saját teste nélkül. Erre a konklúzióra jutott Descartes, Freud és Husserl is, ebből levonva olyan tanulságokat, amelyek nagy hatást gyakoroltak az ismeretelméletre, a pszichológiára és a fenomenológiára. Ha még korábbra akarunk visszatekinteni a hindu vallás és filozófiai rendszer is az álomból kiindulva vezeti le a világ látszat voltát (májá).

Tylor szerint a primitív ember ebből, az önmagára vonatkozó tapasztalatból vezeti le, hogy a körülötte zajló események is hasonlóan működhetnek, azaz mindennek önkényes oka van, mert ahogy neki magának is, mindennek van lelke. Tylor az animisztikus beállítódást, és annak álomban keresendő gyökereit különböző bennszülött törzseknél. Sőt, az állati lélek létezését is elismerik, néha pedig növényekbe és tárgyakba is belelátják ezt a fogalmat. Tehát Tylor szerint a Szellemi Létezőkről való gondolkodás a lélekfogalomból ered, ami pedig az ember saját tapasztalata, levezetve az álomból.[6]

e) Theory of Mind

Az Elmeteória egy intuitív pszichológiai reakció, lényegében megegyezik a fent vázolt animizmussal. Az emberek a velük szembejövő emberről nem feltételezik, hogy robot vagy valamilyen perverz marionettfigura. Ahogy arra Descartes is rámutatott, semmilyen bizonyítékunk nincsen arra, hogy a velünk kapcsolatba kerülő személyek nem valamilyen automatizált biológiai gépek, akik semmilyen önálló gondolkozásra nem képesek. Cogito ergo Sum – mondja, tehát az egyetlen bizonyítékom a valóságról, hogy én képes vagyok gondolkodni. Azonban az elménk az Elmeteória esetében nem belátással működik, hanem intuitív síkon mozog.

Az elme képzetét automatikusan vetíti bele,-analógia alapján (mivel ő is gondokodó)- a másik emberbe, egyfajta imputot képezve, hiszen az analógián kívül más bizonyítéka nincsen a más ember elméjére. Az elmeteóriával a homo sapiens már képes volt másodlagos reprezentációk létrehozására, ezzel alkotva meg a művészetek kezdeti formáit. Az elmeteória folyományaképpen alakult ki, hogy már a korai ember is mindent antropomorfizált, ezáltal az élettel tárgyaknak, sőt természeti erőknek is önkényes, azaz a sajátjához hasonló akaratot társított. Párhuzamba vonható a gyermekjátékok szerepe, amely szintén az elmeteória következménye (adaptálódás a társadalmi helyzetekhez, azok imitálása nyomán), ahogyan azt Steven Mithen, Sue Parker és Michael McKinney is kifejtette, de Tylor is utalt rá az animizmus kapcsán.[7] Külön érdekessége az elmeteóriának, hogy kísérletek bizonyították (éppen a gyermekjátékok kapcsán), hogy autisták képtelenek ilyen jellegű antropomorfizálásra.

Pinkert azonban az Elmeteória sem győzte meg. Elismeri a létezését, de szerinte semmi sem indokolja, hogy adaptív legyen. Az elme szerinte hamis képet vetít így a világról, ami számára semmiképpen sem lehet hasznos, akkor sem, ha a gyakorlat az ellenkezőjét bizonyítja. Álláspontja szerint még visszább kéne ugrani, és azt vizsgálni, hogy miért szükséges ez a fajta illuzórikus állapot, amit vallási hajlamként lehet leírni, és ami eltakarja a valóságot.