Nem csinálok titkot abból, hogy ez a sorozat jó ideje a kedvenceim közé tartozik. Elsőrangú színészi munka, lebilincselő forgatókönyv, ötletes feszültségkeltő elemek jellemezték mindig is. A sztori minősége természetesen itt is hullámzó volt, de ha visszagondolok egyetlen igazán negatív élményt jelentő epizódra sem tudok rábökni.
Az első évadot sokan etalonnak tartották, és úgy tekintenek rá máig, mint a Dexter legeslegeslegeslegjobb 12 részes etapjára. Én ezzel nem voltam így. Bár szerintem is zseniális volt a sorozat debütálása, engem jobban lekötött a második évad konstans feszültségkeltése,és tempósabb, dinamikusabb légköre. A harmadik évadot sem utáltam annyira, mint egyes kritikusok,de tény, hogy alulmúlta elődjeit. A negyedik felvonás viszont maga volt a katarzis. A sorozat ekkor találta meg igazán önmagát: sötét, kegyetlen, elgondolkoztató, valós problémákat felvető 12 résznek voltunk tanúi, a műfaj legmarkánsabb színészi játékaival és a legvibrálóbb drámai szerepekkel a modern kori sorozatok történetében. Az ötödik évad kissé fáradt volt, ötlettelen és szürke, de a hangulatot hozta.
Itt van viszont a hatodik. Felemás érzéseim vannak vele kapcsolatban. Először nagyon megörültem, hogy a zseniális Edward James Olmost (Battlestar Galactica) láthatom a Dexterben, ráadásul a víziókkal megvert teológusprofesszor alakja tökéletesen illet a karakteréhez. Sajnos a sorozatban egyre kevesebb szerepet kapott a zseniális színész, és egyre inkább Dexter saját konfliktusaira terelődött a sztori.
Ezen a ponton én úgy éreztem, hogy az alkotók nagy hibát követtek el. Persze a sorozat fő mozgatórugója Dexter és a közvetlen környezetével való viszonya, mégis ebben egyensúlyt kell tartani. Főleg akkor, ha a fókuszba állított mellékszereplők jelen esetben kifejezetten unalmas mellékszálakkal álltak elő. Quinn sztorija baromira érdektelen volt, ráadásul sehova sem vezetett, nem adott megfelelő konklúziót. Az új laborasszisztens románca kicsit sem volt érdekes, főleg úgy, hogy cseppet sem volt fókuszált, a karakter jellemvonásaiból pedig igen gyatrán lett kibontva bármi is. Debra inceszt gondolatai pedig igencsak gusztustalanok voltak. Nem maga a koncepció, mert láttunk már ilyet, csak egyszerűen nem következik a karakterből effajta érzelmi és nemi változás.
Persze Dexter gondolatai, konfliktusai és őrlődései még mindig kiváló magját adták a sorozatnak, de sokkal jobbat tett volna, ha az évad "elvileg-témáját" adó vallás körüli karakterekre tevődik át a fókusz a gyilkossági csoport alkalmazottai helyett, akiket már 5 évad óta kívülről-belülről fújunk. Brother Sam-et túlságosan gyorsan kiírták a sorozatból, anélkül, hogy Dexter igazi választ kapott volna a vallási kérdéseire, Gellar karaktere nem lett egyáltalán kibontva, csak úgy volt, ezáltal a főgonosz, Travis motivációi sem kaptak elég tónust. Így az egész évad karakterkoncepciói félrecsúsztak, s mivel a ezekben a kulcsfigurákban állt a teljes 12 rész témája, mondanivalója, így ez sem lett megfelelően interpretálva. A sorozat egyszerűen nem járta körbe a vallás témáját, csak egy pillanatra belenyalt, mint cica a vajba.
Összességében nem tartom azért az egész évadot elhibázottnak, mivel a szereplők szituációit előrevitte, néhány konfliktusnak és érdekes karakterdrámának megadta az alapját a következő évadra. Ebben az értelemben ez a hatos etap egyfajta előzménye lehet az elkövetkező epizódoknak. Ez nem is lenne gond, csak már az előző évadnál is úgy éreztük, hogy egy átvezető valamit nézünk két bombasztikus eseménysorozat között. Így hát a katarzis elmaradt idén. Dexter csak szimplán jól teljesített, amivel még mindig a mezőny nagy része fölött jár, de keserű a szájíz. Keserű, mert tényleg lehetett volna ez az évad az, aminek ígérték: mély értelmű, elgondolkodtató, kérdéseket felvető és komor. Ehelyett felvetett néhány érdekes és megoldásra váró konfliktus mellett megannyi felesleges és/vagy megválaszolatlan, de legfőképpen értelmetlen kérdést.
